Egyenetlen úttest 190 méteren

A norvég folklórból nagy kanállal merítő, filozofikus, fantáziánkat pihenni nem hagyó dráma színpadi megvalósítása vagy cifra látványvilágot követel, vagy azt, hogy erre kísérletet se tegyenek, a révedés maradjon teljesen a néző feladata. Persze ez a hipotézis Milorad Krstić „díszletét” nézve hamar megsántul: a jelenetváltásokat csak a jobbára két vonással felskiccelt projektor-dombság, temető, halvacsora, Szfinx-mancs jelzi. A tértágítás végett ennek remek párja Benedek Mari karakteres, bohó jelmez-kollekciója és Payer Ferenc fényügyi munkássága. Ugyanez az invenciózusság a szöveg terén már nincs jelen – nem hiába hiányzik a színlapról a dramaturg. A kétszáz oldalas, vágatlan textus darálásának kötelezettsége sokszor megakasztja az amúgy lelkes, mozgásszínházi tettrekészségüket bizonygató temesvári színészek lendületét, de a Horváth Csabához szokott Zarnóczai Gizella esetében is inkább a haldokló Åse momentumaiért vagyunk (megrendítően) hálásak, mintsem az előadást kezdő, fiát megintő, sokat fecsegő mamókájáért.

A képek forrása: tm-t.ro

A másokhoz, a bölcs elődökhöz, a pénzes fejesekhez hasonlítani kívánó, langy és lelki-magtalan Peer Gynt szerepe nagy vállalás: Balázs Attila jobbára egyetlen jelenetbe préseli erejét. Játékának csúcsa, amikor prófétaként Anitráék körül sertepertél, poroszkál, mintha kecskelába volna és hozzá „halandzsarabul” rizsázik – előbb és utóbb mintha (temérdek nyelvbotlás kíséretében) az önmagát kereső Peerben szintúgy csak keresgélné színész-önmagát. Bőszen lekörözte Borbély B. Emília, a Zöldruhás nő fenyegető visszatérésével, Fehér Balázs kaján és tökéletes ritmusérzékű Dovre papájával, Éder Enikő makulátlan Anitra-dalával, Nagy Norbert akrobatikus, merőkanál-meteorozó Gomböntőjével, Vati Tamás precízen zengő-mozduló Görbéjével, Tar Mónika ciccegő, görcsölt ujjú, elmeroggyant Huhujával és Baczó Tünde táncos-hajas Őrültjével.

A várt fortés élces humor nem rúgott nagyot: a székre mondott „gyerekkori rövid ágy” és a langaléta Andrássy Mátéra bökött „kicsi gyík” a kacaj-forrás főbb példái. A jelenre, ránk reflektáló, becsempészett társadalomkritika a KRESZ- és „Do not climb on the Sphynx!”-táblákkal, a keresztút jelzőlámpájával van jelen: mindenkinek kell a terelgetés, nehogy a császárságról folytatott vad álmodozás közepette felkenődjünk egy szélvédőre. A pirosra vagy mindig álljunk meg, vagy soha – ez a beolvasztás ellenszere. És hány ilyen szabálynak kell/lehet megfelelni nap mint nap… Túl innovatív kérdésfelvetés ez ahhoz, hogy Horváth Csaba Peer Gyntjében csak mellékszereplőként, impozáns szcenikai húzásként legyen jelen. Az expresszív, minden ható eszközt (kép, zene, szó, test) bevető képek sorozata így egy Ibsen-kötet perfekt illusztrációjaként, fotóalbumként szolgál; egy jó, olvasásra sarkalló első találkozás a gynti énről még nem morfondírozó nézőknek, pech a kicsit jártasabbaknak.

Ibsen: Peer Gynt

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár, Forte Társulat

Díszlet: Milorad Krstić

Jelmez: Benedek Mari

Fény: Payer Ferenc

Zene: Szelevényi Ákos, Cári Tibor

A koreográfus munkatársa: Baczó Tünde

A rendező munkatársa: Gyulay Eszter

Rendező, koreográfus: Horváth Csaba

Szereplők: Balázs Attila, Zarnóczai Gizella, Simkó Katalin, Borbély B. Emília, Magyari Etelka, Éder Enikő, Tasnádi-Sáhy Noémi, Tar Mónika, Andrássy Máté, Aszalos Géza, Fehér László eh., Nagy Norbert eh., Kiss Attila, Vati Tamás, Baczó Tünde

Helyszín: Thália Színház