„Pesti kabaré"

A Stúdió K és a k2 színház produkciója összetett tartalmakat bont ki a Brecht-darab jeleneteiből, és ehhez összetett színházi jelrendszert választ, így teljesen új kontextusba helyezik az alapanyagot. A kiválasztott részletekből csak keveset húztak, és ezeket még vendégszövegekkel is kiegészítettek. Ez az előadás műfaját is átértelmezte.

Benkó Bence és Fábián Péter rendezése a Brecht-darab jelenetei közé Brecht magyar kortársának, Békeffi Lászlónak (1891–1962) a harmincas években írt, különféle pesti kabarékban elmondott konferanszait illesztette, amelyek sajátos módon reflektálnak a jelenetek témáira, ezáltal ki is tágítják a darab tematikáját. Ezek a konferanszok sajátos kabarévá formálják a Rettegés és ínség anyagát. Az is a műfajból következik, hogy a jelenetek, illetve az azokat felvezető, lecsengető konferanszok mellett néhány dal is elhangzik az előadásban.

„Pesti kabaré két részben" – konferálja be az előadást még a színházterem bejáratánál Spilák Lajos. Ezzel nemcsak az előadás dramaturgiájára, hanem stílusára is utal: az előadást festett arcú szereplők játsszák, pikáns piros-fekete jelmezekben. A tér a 30-as évek berlini és pesti kabaréját egyaránt megidézi: hátul vörös bársonyfüggönnyel lezárt színpad, ahonnan a nézők közé kifutó vezet, amelyet asztalok fognak közre, körülöttük székek.

A Stúdió K-ban látható Rettegés és ínség sikerének egyik titka, hogy a fanyar humorú Spilák Lajos remekül vezeti végig a nézőket az előadáson. Már az előtérben nagyszerű szórakozást ígér. De ehhez azt kéri a nézőktől – ha valóban kikapcsolódni akarnak –, hogy a kabátjukkal együtt hagyják a ruhatárban a gondolkodó énjüket. (Sajátos iróniát teremt, hogy a Brecht-előadást épp egy Brecht-idézet visszájára fordítása vezeti be.) „Ne keressenek semmiféle összefüggést a színpadon történtek és a saját életük között" – kéri a konferanszié. Erről szerződést is ajánl: a játszók a legjobb tudásuk szerint szórakoztatják majd a közönséget, ők pedig a legjobb tudásuk szerint szórakoznak. Aki aláírta a szerződést, már fáradhat is be a nézőtérre, ahol „a messzi Németországban járunk, a réges-régi 30-as években".

A vörös fények megvilágította félhomályos teremben a fehér lámpasorral körbevett színpad fölött egy horogkereszt virít, a hangszórókból pedig Hitler beszéde harsog. Rá utal a konferanszié, amikor fenyegető dobütések közepette az előadás mottójaként A német seregszemle verseit idézi a darab elejéről: „Megnézzük, mily nép, mily emberek, / Honnan s milyen gondolattal jönnek szavára / Zászlója alá". A színpadra lépő szereplők ritmikus énekbeszéde folytatja a seregszemlét. Azt veszik számba, hogy ki mindenki menetel – önként lelkesen vagy kényszerből – Hitlerrel a háborúba.

Az egyes jelenetek előtt a konferanszié is bemondja az időpontot (és a helyszínt), amikor (és ahol) a jelenetek játszódnak. A színpad fölötti kivetítőn a jelenetek címe válik olvashatóvá. A Stúdió K és a k2 színház előadása (akárcsak a színművészetisek produkciója) a darab első jelenetével kezdőik. A Népközösség azon az éjjelen játszódik, amikor Hitlert kinevezték kancellárrá. De ebből itt igazi, maró gúnnyal teli bohóctréfa lesz, hisz a munkásnegyedbe betévedt két SS-tisztet (Lovas Dániel, Horváth Szabolcs) most két makogó majomként látjuk, akik egyetlen szót sem képesek kinyögni (pontosabban egyet: a „marxisták" szót eltorzítva). Így makogásukat a színpad fölötti kivetítőn látható feliratok „szinkronizálják". Örömüket, győzelmi mámorukat, de a szorongásukat is majommozdulatok fejezik ki. (Amikor leállnak pisilni, akkor két banánt vesznek elő, azt illesztik az ágyékukhoz, később boldogan felfalják a banánokat, mint a majmok, és a héjukat könnyedén elhajítják.) A két SS-tisztnek szóló gúny attól válik fenyegetően keserűvé, hogy tudjuk, ezek az állatok fogják majd rákényszeríteni a nemzetre a „népközösség"-et. De ekkor mi még – a színházi szerződés szerint – jól akarunk szórakozni, ezért a jelenet végén mint egy jól sikerült cirkuszi attrakciót, meg is tapsoljuk a számukat.