Antigoné és a Halott Város

„Én, én nyomorult,
Kit az élők kivetettek,
S nem fogadnak be a holtak.
Az istenek melyik törvényét hágtam át?
Hogy nézzek már az istenekre én, szegény?
--

Ha mégis istenek szemében így helyes,
A szenvedésben ismerem fel vétkemet."
Szophoklész: Antigoné

Az új Bozsik Yvette-zenedráma, mondom ezt csaknem egy hónappal a bemutató után, alaposan eltűnődve immár a benyomásaimon, nagy valószínűséggel egy új alkotói korszak nyitánya, s ha nem is próbálok ebben az ismertetésben ennek az általam érzékelt újnak minden részletére kitérni, legalábbis belekezdenék. A posztmodern opera kiválóan alkalmas arra, hogy a tradicionális emberkép széthullását a maga rettenetében ábrázolja, hiszen, ahogy Bozsik is, gyakran több ezer éves történeteket boncol a cikcakkos kultúrtörténeti kontinuitás kreatív, határokra fittyet hányó eszközeivel. A kortárs vagy múlt századi zene ezekben a zenedrámákban a kortárs tánccal, de a görög filozófiával való ötvözetében különleges időutazásokat tesz lehetővé a néző számára.

Antigoné története olyan „sikersztori" kétezer éve az európai kultúrában, amely soha nem fogja elveszíteni sem aktualitását, sem kérdéseinek égető mivoltát, amíg városok állnak, s azokban polgárok élnek, illetve élni szeretnének, vagy legalább emlékezni, milyen volt egykor a város. Mindhárom felsorolt lehetőség megjelenik Bozsik darabjában, egy a görögök óta nem sokat változó tragikus kontextusban, amelyet a jelenben zajló véres események jelentenek mind itt, Európa ezen szögletében, mind úgy általában véve, a glóbuszon. Bozsik szándékai szerint a darab kérdéseit az emberi és az isteni parancsoknak való – paradoxba hajló – megfelelési kényszerek és az azokról való kínzóan megválaszolatlan dilemmák alkotják. Halott gyerekek, lerombolt városok, pusztuló kultúrák között lavírozó még megmaradt nép, és a népnek „feje", aki képtelen eldönteni, kié a város, mit jelent a tulajdon, mit nem jelent, mit jelent nő és férfi viszonya a hatalommal kapcsolatosan, ki szolgál kit és így tovább.

Az Antigoné a halál apoteózisa, mondja Bozsik, és valóban, ilyen tökéletesen komponált halálélménnyel nagyon ritkán találkozni színpadon. Szophoklész nem határozta meg, melyik isten melyik halandó mellé fog állni. Ezt nekünk kell kitalálni, de Antigoné a legrosszabb helyzetből indít: már nem ember, még nem halott. Hogy Árész, Niké, Dionüsszosz vagy Hádész, vagy, ahogy a kar hiszi, Erósz okozza a bajt, azt bizony nekünk kell kinyomozni. Az egyik legnagyobb paradoxona a műnek, hogy Kreón abban hisz, Antigoné Hádészt szolgálja, amikor el szeretné temetni fivérét. Hogy tévedhet ekkorát Kreón? Tudja egyáltalán, mit jelent a halál? Ez lesz Bozsik darabjának egyik fő kérdése. Azaz, hogy mit tud egyáltalán Kreón, amikor a polisz minden egyes tagjával szembeszáll, és döntéseiben egyedül egy olyan szabályrendszerre hallgat, amely szerinte a poliszt védi – bármely isten ellen.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/9. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft