Roma means human

Roma hősök

A címként szolgáló idézet az I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál nyitóelőadása, Alina Şerban monodrámájának utolsó mondataként hangzott el, amikor a hősnő a roma származása miatti szégyenkezés és a külföldiek felől érkező egzoticizálás kiváltotta (ál)büszkeség végpontjait megjárva egy londoni taxiban ráébred, milyen az, amikor „csak" emberként éli meg roma identitását. A Stúdió K-ban rendezett fesztiválról Nánay Fanni számol be.

Nánay Fanni

 

Balogh Rodrigó, a Független Színház Magyarország művészeti vezetője így mutatja be a fesztivált: „Rendezvényünkkel szeretnénk megmutatni: a cigány kultúra nem csupán zenéből, táncból és képzőművészetből áll, hanem jelentős színházi értékekkel is rendelkezik. Ennek megismerése a roma közösségek tagjai és a színházi szakma képviselői számára egyaránt fontos inspirációt jelenthet." A kétnapos eseményre a szervezők négy monodrámát hívtak meg, amelyek ma élő roma hősöket (pontosabban hősnőket) mutatnak be. Minden produkciót beszélgetés követett a közönséggel, ami a rendezvény rendkívül fontos és integráns elemét képezte, hiszen egyfelől az előadásokban felvetett jelenségek, problémák kapcsán rengeteg olyan háttérinformációt tudhattunk meg, amik (legalábbis számomra) eddig ismeretlenek voltak, másfelől pedig a storytelling a színpad után a Stúdió K kávézójában folytatódhatott.

A fesztivál megrendezése a Független Színház korábbi működésének szerves folytatásának és kiegészítésének tekinthető, hiszen a formáció (amely honlapján informál arról, hogy nem bejegyzett szervezet) évek óta jelentkezik égető társadalmi kérdésekre reagáló színházi előadásokkal, továbbá hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok számára nyújtanak komplex képzést, amelynek köszönhetően később ők maguk is vezethetnek workshopokat. Működésük finanszírozásához már a kezdetektől (vagyis 2010-es Tollfosztás című előadásuktól) fogva következetesen nem pályáznak állami támogatásra, ez a Roma Hősök fesztivál esetében sem történt másképp. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a román nagykövetség és a brit nagykövetség részéről nem csupán anyagi támogatást kapott a rendezvény, hanem az említett országok nagykövetei személyesen megjelentek a fesztiválon, és beszéddel üdvözölték az általuk támogatott előadásokat.

A Roma Hősök fesztivál megszervezésével tehát a Független Színház több évre visszatekintő, a művészeti célkitűzéseket és a társadalmi szerepvállalást szétválaszthatatlanul képviselő, hazai jelentőségű működését nemzetközivé tágította, s szélesebb terepet nyitott a beszélgetés, a párbeszéd előtt. A fesztivál mind a négy előadása 120%-os teltházzal futott, vegyes roma-nem roma közönség előtt. Végül fontos megemlíteni, hogy a Roma Hősök a négy nyilvános előadást követően egy zártkörű műhelymunkával folytatódott, ahol a meghívott művészek, valamint a Tollfosztás workshopok közreműködői és szakemberei közösen dolgoztak egy oktatási segédanyag összeállításán.

A történetmesélés, a szóbeliség fontosságát a storytelling műfaji megjelölés mellett már a választott előadások címei is tükrözték: Felelősségem tudatában kijelentem (Alina Şerban), A legnehezebb szó (Richard R. O'Neill), Beszélj, életem (Dijana Pavlovic), (A n)ő beszél (Mihaela Dragan). A monodrámák közül hármat maguk a szerzők adtak elő, a negyedik előadás esetében pedig az író nézőként vett részt a fesztiválon.
Alina Şerban Felelősségem tudatában kijelentem című monodrámája nem új előadás, hét évvel ezelőtt született ugyanezzel a címmel, ám az évek során hosszú utat tett meg, s számos szempontból változott, fejlődött (a produkció 2011-ben Budapesten is vendégszerepelt a Kortárs Drámafesztivál keretében1 ). A jelenlegi előadás nagyban tartalmazza az akkori monodráma elemeit, a roma identitását előbb szégyenként, később fokozatosan büszkeségként megélő 19 éves lány történetét, ám egyrészt kiegészült az Alinával azóta történtekkel, másrészt a művész elszakadt a korábbi dokumentumszínházi megközelítéstől.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/2. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

18. 02. 14. | Nyomtatás |