Fa, föld, fürdő / A nőuralom végórái

Kovács János karmester irányítása alatt a zenekar nagyszerűen szól, precízen együttműködve az énekesekkel. Strauss gazdag hangzásvilágának megszólaltatása jól sikerül, időnként az a benyomásunk, mintha több zenekarnyi hangszer hangját hallanánk a zenekari árokból. A sűrű, súlyos és erőteljes zenei anyag az énekesek játékával és a látvánnyal állandó kölcsönhatásban rendkívül feszült, érzéki pillanatokat teremt, és a vendégművészek mellett a hazai énekeseknek sem kell szégyenkezniük.
A rendező mesterien bánik a térrel és a tárgyakkal, a szereplőket mély és alapos pszichológiai elemzésnek veti alá, elnagyoltság és felesleges részletek nélkül alkot aprólékosan kidolgozott jeleneteket. A színpadon szereplő eszközök és tárgyak komplex jelrendszert teremtenek, szimbolikus jelentéseket hordoznak. Kovalik elképzelése szerint az előadás abszolút központi alakja Elektra, aki az előadás folyamán végig a színen van, de legalább ennyire hangsúlyos szereplő a másik két nő, a húg és az anya, Chrysothemis és Klytaemnestra is. Három erős nő kerül szembe egymással egy olyan világban, ahol Orestes megérkezéséig az udvaroncokon kívül gyakorlatilag nincs igazi férfi. Aegisthust, az új családtagot Elektra nem tekinti férfinak, és egyébként is csak az opera második részében jelenik meg: amikor hazasiet Orestes halálhíre hallatán.
Az előadás egy fürdőben játszódik, ahol a mítosz szerint Agamemnont meggyilkolták: Antal Csaba türkizszínű csempékkel borított fürdőt képzelt a színpadra, a megemelt tér hátterében zuhanyok sorakoznak, az előadás kezdetén itt szappanozzák magukat az udvarhölgyek. Noha a tér első pillantásra barátságtalanul hidegnek és sterilnek tűnik, pazar látványvilágban lehet részünk: a rafinált világításnak köszönhetően a színpad időnként fehér neonfényben vibrál, máskor zöldes vagy vörös árnyalatban pompázik, az eseményeknek megfelelően, felerősítve a színpadi történéseket. A teret egy rézsútosan megemelt fal is különlegessé teszi, ennek közepén egy üveglap látható, mely időnként víztükörnek látszik, máskor pedig titokzatos torzítással tükrözi vissza a színpadi eseményeket. A teret három oldalról korlátok szegélyezik, a színpad elülső, hozzánk közelebb eső része viszont nincs megemelve, a színpad eredeti szintjén van, ide föntről egy lépcső vezet. Ez az alsó tér Elektra birodalma, mindvégig itt tartózkodik, családtagjai, ha beszélni szeretnének vele, lejönnek hozzá.
Elektra első jelenetében egy virágfölddel teli sárga zsákokból álló barikád mögül lép elő, e zugba vonult vissza a világ elől. A virágföld egy facsemetének kell, ami az udvar lakóit mélységesen megvető, a gyűlöletbe és keserű magányba burkolózó nő egyetlen társa. A fa az orvul elpusztított Agamemnont jelképezi, az apjáért rendületlenül - torz szerelemmel - rajongó Elektra ide-oda vonszolja magával a fix hellyel nem rendelkező, zacskós virágföldből életet merítő fácskát. Nadine Secunde alakításában Elektra szenvedélyesen érzelmes, bár kissé hisztérikus, démoni alak, teli elfojtott energiákkal és szexualitással. Fekete, uszályos, vállait fedetlenül hagyó, merészen kivágott estélyi ruhájában gyászában is vonzó, kihívóan nőies figura. A fájdalom eltorzította lelkét, dühös mindenkire és gyűlöl mindenkit, aki az udvarhoz tartozik. Egyetlen motivációja a bosszú, melyet egyedül nem tud beteljesíteni, ezért Orestesre megváltóként számít. Amikor áriájában a bosszú végrehajtásáról és annak következményeiről vizionál, hosszú kesztyűt húz karjára, fejére fátylat tesz, kezébe fekete csokrot fog - akár egy menyasszony. A halál jegyese, aki lemondott az egyéni boldogságról, hiszen mindenek elé helyezte Agamemnon ügyét, de a menyasszonyi ruha apja iránti végletes szenvedélyét is jelképezheti.
Húga, Chrysothemis szintén menyasszonyi ruhát visel, csak az övé fehér. A lány nem szeretne szűzen megöregedni a palota zárt falai között, az a vágya, hogy mihamarabb kiszabaduljon innen. Mozgékony, dinamikus, tele van életerővel és energiával, férjre, gyermekekre vágyik. Bátori Éva Chrysothemise Elektrához képest gyermekien naiv, bátortalan és kevésbé önálló jellemnek tűnik, de mégsem befolyásolható olyan könnyedén, ragaszkodik elképzeléseihez: Elektra hiába vet be érveket és fizikai erőt meggyőzése érdekében, hogy nekik kettejüknek kell végrehajtani a bosszút, a lány hajthatatlan, egyrészt félelemből, másrészt erkölcsi megfontolásból.
Elektra a térben lent helyezkedik el, Klytaemnestra azonban királynőként fentről érkezik, színre lépésekor egy franciaágyon ereszkedik le a magasból két fehérbe öltöztetett szolgálójával. Klytaemnestra Elektrához hasonlóan feketében van (bár gyaníthatóan nem a gyász miatt), szolid aszimmetriával kivágott, flitterektől csillogó ruhájában, világos szőrmebundájával és elegáns ékszereivel pompás fenség, érett, nőiségével abszolút tisztában lévő, lányaihoz hasonlóan érzelmes és érzéki nő. Klytaemnestra szerepében Agnes Baltsa kiemelkedő színpadi jelenség, jelenléte lenyűgöző, igazi díva.
Kovalik a pszichológiai olvasat, a szereplők tetteinek, ösztöneinek és viszonyainak mélyelemzése mellett hatalmi drámaként képzeli el Elektra történetét. Klytaemnestra diktatórikus eszközökkel őrzi hatalmát: a fürdőben baljós hangulat és félelem uralkodik, a fehér törülközőbe csavart udvarhölgyek riadtan szaladgálnak ide-oda. Azt a szolgálót, aki Elektra pártján áll, és az első jelenetben ennek hangot is ad, később üldözőbe veszik, és kegyetlenül elteszik láb alól. Klytaemnestra nem érzi magát alattomos gyilkosnak, nem is látszik rajta, hogy a gyilkossági ügy megviselte volna. Ugyanakkor szörnyű rémálmok gyötrik, és kétségbeesésében fordul tanácsért a rettegett és gyűlölt Elektrához, aki kétértelmű válaszokat ad neki, hogy a nyugodt alváshoz milyen áldozatot kell majd bemutatni (az áldozatot csak anyja halála jelentheti). Elektrának is hatalom van a kezében: félnek gyűlöletétől, a romlott világot ostorozó magatartásától, hektikus, kiszámíthatatlan viselkedésétől. Hogy mi történne, ha ő is uralkodó szerepbe kerülne? Valószínűleg ugyanolyan lenne, mint az anyja. Elektra nem csupán keményen elítéli Klytaemnestrát, hanem megtagadja anyjával való rokonságát az elkövetett gyilkosság miatt, de leginkább azért, mert nagyon hasonlít és talán féltékeny is rá. Mindkettejük erkölcsisége megkérdőjelezhető. Chrysothemis hatalma viszont más természetű, Erósz hatalmát képviseli az udvarban velük szemben, akiknek - akár elfojtják vágyaikat, akár nem - sokkal több közük van a halálhoz, mint az élethez.
Orestes a halálhíre után inkognitóban érkezik haza. Elektra léte ezzel újra értelmet nyer, beteljesedhet az olyannyira vágyott bosszú. A felismerést kísérő ölelés tulajdonképp ölelkezés, ami jóval intimebb, mint testvérektől ildomos lenne. Orestes vadul szorítja Elektrát, kezét keblein pihenteti, később leteperi a földre. Perencz Béla baritonja tiszta és pontos, egyenes tartásával, megfontoltságot és elszántságot sugárzó lassú lépteivel vonzó férfi. De félelmetes is: testőr kíséri, mindketten sötét öltönyt és napszemüveget viselnek, sokáig nem látjuk Orestes tekintetét. Maffiózók vagy bérgyilkosok, végül is mindegy, a hatalom az ő kezükbe kerül majd.
Klytaemnestra meggyilkolásánál leereszkedik a márványszerű fal, mely középen félig kettéválasztotta a teret. E mögött történik meg a gyilkosság, melyet így nem látunk, csak Klytamnestra sikításából tudjuk, hogy Orestes beteljesítette küldetését. A hazatérő Aegisthus (Gulyás Dénes) Orestes mellett valóban jelentéktelen, pocakos, tunya alak, fehér fürdőköpenye alól nyakában lógó vastag aranylánc villan ki. Az ő halálakor ismét leereszkedik a fal, mely másodszor már kevésbé tűnik hatásosnak. Az üveglap, mely fent tükörként működött, a tér közepére kerül és ablakként funkcionál. Ablak az új világ felé. Mögötte Orestes emberei jelennek meg, fekete kosztümös és öltönyös vendégek gratulálnak (vagy részvétet nyilvánítanak) Chyrsothemisnek, és koccintgatnak poharaikkal. Teljes az átalakulás, a díszlet is megváltozik, a hátsó falon három poszter ereszkedik le: virágok, hegycsúcsok, patak látható rajtuk. A természet képei jelképezhetik a szabadságot, de a 80'-as évekre emlékeztető poszterek kissé ironikusan hatnak. A palota korábbi lakói, a fehér törülközős fürdőzők vérbe fagyva hevernek a fekete kosztümös vendégek lábai előtt. Örömünnep zajlik, hiszen új korszak kezdődik.
Elektra eredetileg táncolni kezd, és örömmámorában holtan esik össze, Kovalik azonban változtat az opera befejezésén. Elektra leveti gyászát, fehérbe öltözik, a fát pedig felvonszolja a lépcsőn, és győzelmi gesztusként elhelyezi a középen lévő ágyra, mint az egyetlen arra méltó helyre. Orestes ekkor határozott mozdulattal lelövi húgát. Hasonlóképp tesz az anyja bundájában ujjongva szaladgáló, szabadságát ünneplő Chrysothemissel is. A család nőtagjainak itt már nincs helye. A bosszú beteljesült, a tragédia lezárult. A kérdés csak az, hogy az új világ jobb lesz-e.

Strauss: Elektra
Magyar Állami Operaház

Szöveg: Hugo Hofmannstahl
Magyar nyelvű feliratok: Mesterházi Máté
Díszlet: Antal Csaba
Jelmez: Benedek Mari
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Kovács János
Rendező: Kovalik Balázs
Szereplők: Agnes Baltsa, Nadine Secunde, Bátori Éva, Perencz Béla, Gulyás Dénes, Cser Krisztián, Balogh Tímea, Polyák Valéria, Megyesi Zoltán, Szegedi Csaba, Kukely Júlia, Balatoni Éva, Érsek Dóra, Mester Viktória, Fodor Beatrix, Wierdl Eszter