Közösen kísérletezünk

- Az Ördögök hányadik közös munkád Mohácsi Jánossal?

- Az ötödik? Hatodik?

- Melyikkel kezdődött?

- A Megbombáztuk Kaposvárt volt az első. Előtte nem nagyon ismertem Jánost, pontosabban láttam a Tom Paint, és utána épp ennél az asztalnál ücsörögtünk másfél órát, akkor beszélgettünk életünkben először. Aztán eltelt jónéhány hónap, talán egy év is, mikor egyszer csak ott a pultnál megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem zenét csinálni neki. Így kezdődött.

- Az Ördögökben - az eddigi közös munkáitokhoz képest - radikálisan megváltozott a zene szerepe.  Most a szöveggel és a történettel teljesen egyenrangú funkciót kapott.

- Az, hogy nekem mint zeneszerzőnek mekkora a szerepem egy-egy előadásban, nagy mértékben a rendezőtől függ. Jelen esetben is Mohácsi János döntése volt, hogy ennyire meghatározó elem legyen a muzsika, illetve bármilyen zörej, ami megszólal az előadásban. János azt szerette volna, hogy végig szóljon a zene. Valaki megkérdezte tőle, hogy miért, de nem tudott rá semmilyen racionális választ adni. Valamiért most szerette volna kipróbálni ezt. Arról azonban egyikünknek sem volt fogalma, hogyan tud ez majd működni, miképp fog megvalósulni.

- Nyilván ez tőled is másfajta gondolkodást kívánt.

- Természetesen. Nyáron elkezdtem olvasgatni egy nagyon érdekes könyvet, Michael Nyman Experimentális zene - Cage és utókora című művét. A könyv Cage gondolkodásmódján kívül rengeteg kísérleti zeneszerzőt mutat be. Olyan mesterekről van szó, akik a hangok újrafogalmazására tettek különböző kísérleteket. Ennek kapcsán merült fel többek között az idő problémája is. Tudjuk, hogy egy hangnak négy összetevője van: a hangmagassága, a hangereje, hangszíne és az időtartama. Mindezek közül egyedül az időtartam vonatkozik a csendre is, mivel azonban a csöndnek ugyanolyan értéke van a zenében, mint a megszólaló hangnak, így a muzsika legfontosabb összetevőjének az időtagoló eszköz, a ritmus tekinthető. Ez a megállapítás sokat segített nekem abban, hogy a megszólaló zenében ne csak a dallam felé forduljak, hanem figyeljek a hangok minden tulajdonságára, és nagyban tágította a lehetőségeimet, hogy képes legyek négyórányi zenét megszervezni.

- Nagyon érdekes, amit mondtál, mert tulajdonképpen az Ördögök középpontjában is az idő áll, pontosabban az idő összezavarodása, felbomlása, átjárók nyílása benne. Hogy látod, az eredmény visszaigazolta Mohácsi elképzelését?

- Az a tapasztalatom, hogy ebben az értelemben működik az előadás. Lehet, hogy valaki egy kukkot sem ért a történetből, az idősíkok váltogatásából, de ez nem feltétlenül zavarja, mert úgy is felfoghatja az előadást, mint egy oratóriumot, ahol van mit hallgatni, lehet mit nézni. Szerintem az Ördögök borzasztóan érdekes színházi kísérlet, amelynek - magamat is beleértve - nem igazán látjuk még be a mélységeit. Én sem tudtam úgy felkészülni erre az előadásra, hogy mindent tudnék azokról a problémákról, amikkel foglalkozunk. Most közösen kísérletezünk, együtt keressük a megoldásokat. Remélem, a továbbiakban is lesz erre lehetőségünk. Nem más előadásokban, hanem ebben: sok mindent kell még helyre tennünk, amitől jobb lehet az Ördögök.

- Hogyan kezdtetek dolgozni a darabon?

- Megmondom őszintén, hogy amikor belekezdtünk a munkába, Jánosnak tulajdonképpen egyetlen instrukciója volt, hogy egy hangot se írjak le előre. Nyilván azt szerette volna, hogy ahhoz igazodjak, ami a színpadon történik. Azért próbáltam valamit kihámozni, kigondolni a meglévő szövegkönyvből, de tulajdonképpen végig lemaradásban voltam a jelenetek próbáihoz képest, vagy csak nagyon kevéssé tudtam megelőzni ezeket. Ez azt jelentette, hogy nem igazán tudtam kontrollálni, hogy amit a zenekarral csinálunk, az hogyan fog működni az előadásban. Most nagyon vékony jégen táncoltunk. Dolgozott végig a zenekar, készült a muzsika, de János bármikor mondhatta, hogy ezt vagy azt ne csináljuk. Mint ahogy mondta is pár dologra, de nem sokra. Nyilván ő látta, hogy mi merrefelé haladunk. De én más közös munkáinkhoz képest most ezt kevésbé láttam előre.

- Kicsit még faggatnálak arról, hogyan is zajlik a közös munka. Amikor Mohácsi arra kért, hogy ne dolgozz előre, akkor mit mondott, mire készülj?

- Nyáron, amikor leültünk beszélgetni, alapvető dolgokban azért megállapodtunk. Például abban, hogy ne legyenek songok. Ezt szinte egyszerre mondtuk ki. De azért énekelnek itt is a színészek - ezt is János kérte -, van két fontos kórusrészlet az előadásban, de ezeknek nincs szövegük. Gondolkodtunk azon is, hogy tudunk-e valamilyen hangszert adni a színészek kezébe, de később nem foglalkoztunk vele, mert nem jutott eszünkbe semmi olyasmi, ami megoldható lett volna, illetve amit még nem próbáltunk ki.

- És a zene jellegéről beszéltetek valamit?

- Amikor nyáron János lakásán beszélgettünk, akkor zenéket is hallgattunk. Nem tudom, hogy céltudatosan rakta-e be a Shakti lemezét, amelyen John McLaughlin indiai zenészekkel játszik együtt. Ez is egyfajta időtlen zene, nekik is vannak 40-50 perces számaik. Nagyon sokat hallgattam később, hogy miképp működik az, amikor a végtelenségig játszanak a zenészek. Aztán még a tavasszal megkaptam Jánostól egy arab lantos lemezét, ami hasonló gondolkodású muzsika, mint amivel mi is kísérleteztünk: nagyon sok minimál rész van benne, ami után egyszer csak kiteljesedik a zene. Erről jutott eszembe, hogy nálunk is működhetne így a dolog: morog a zenekar, aztán egyszer csak lesz belőle valami muzsika, ami aztán visszaalakul morgássá. Tulajdonképpen a két kórus is így épül fel. A temetési jelenetben van egy nagy kórus meg a végén, amikor fellógatják a lincseléshez Lizát. Ezt is János kérte. Én meg örültem neki, mert az első felvonásbeli kórus dramaturgiai párja született meg.

- A báli jelenet is olyan részlet, amikor a zenekari „morgásból" kiteljesedik a zene.

- A bál az allegóriák műsorával kezdődik. János tudta, hogy ez egy táncos rész lesz, de valami miatt azt kérte, hogy először Tóth Ricsi készítsen koreográfiát, és én ehhez írjak zenét. Így is történt: megnéztem a próbát, és egy majdnem kész koreográfiára született a zene. Ez valóban egy nagyobb, hangosabb zenei blokk. Aztán egyszer csak azt olvasom a szövegkönyvben, hogy „rózsaszirom táncidő". Erről hamar kiderült, hogy itt történik az első időutazás, amikor Sztavroginnak Lebjadkinával való házasságát lehet látni, csak zenére.

- Milyen fázisban kapsz szövegkönyvet?

- Kicsit talán előbb, mint a színészek, de tudom, hogy ez még sokat fog változni, tehát nagyon kezdetleges tájékozódási pontot jelent. Másrészt az Ördögök esetében megkaptam különféle jelenetek szövegeit is, de hogy ezek milyen sorrendben kerülnek majd az előadásba, arról fogalmam sem volt. Párszor beültem Mohácsiék irodájába, amikor a dramaturgokkal megpróbáltak jelenetsorrendet csinálni. Ez főleg a második felvonásban okozott nehézséget. Volt, hogy másfél órán át hallgattam, ahogy nagyon apró részletekről vitatkoztak. De volt hogy húsz perc után hallottam egy mondatot, aminek nyomán tovább tudtam dolgozni. Azt, hogy hova tartunk, még nem láttam át, de vissza tudtam menni a zenekarhoz, hogy elinduljunk mi is valamilyen irányba.

- Jól értem, hogy miközben zajlott az előadás szövegének összeállítása, te a zenekarral már csináltad a zenét?

- Azt éreztem, hogy az augusztus 21-i olvasópróba után már csak néhány napom lesz, hogy előredolgozzak. Hogy kénytelen vagyok nekiállni, mert nem fogunk végezni. Tudtam, hogy végig kell szólnia a zenének, így első kétségbeesésemben nekiálltam a nyitánynak. János erre azt mondta, hogy hagyjam a nyitányt, arra még ráérünk. De nekem muszáj volt valami kapaszkodót találnom. Érdekes, hogy az apám azt kérdezte, amikor megnézte az előadást, hogy mi segített nekem. Azt válaszoltam, hogy a díszlet. Khell Zsolt készített egy tervet, de amikor behozta az olvasópróbára, rájött, hogy ez nem ehhez az előadáshoz való. Hazament, és három nap múlva megjelent a mostani díszlet skicceivel. Rettenetesen nagy lökést adott nekem a munkához, amikor ezt a labirintust nézegettük. Ennek hatására a zenekarral gyorsan befejeztük a nyitányt. Tulajdonképpen akkor éreztem rá arra, hogy az egyik lehetséges megoldás az idővel való bánásra a repetitív zene. Amikor megmutattuk Jánosnak a nyitányt, tetszett neki, ettől kezdve sok mindent erre építhettünk: sok zenei rész ebből fejlődött ki vagy ide tért vissza. Az első megbeszélésen Jánossal megállapodtunk - ezt az előbb elfelejtettem mondani -, hogy bizonyos szereplőknek zenei vezérmotívuma lesz. Nem tudom, hogy ez mennyire követhető az előadásban, de nekünk nagyon fontos támpontot jelentett. És János is tudott erre támaszkodni.

- A zene jellegéről, stílusáról kaptál valamilyen instrukciót?

- Arról, hogy milyen legyen a zene, semmiféle instrukció nem hangzott el. De ez nem baj, a korábbi közös munkáinkban is mindig így volt. Rettenetes nagy szabadságot ad János, aminek aztán az ember viseli az összes terhét.

- Elég sokféle zenére utaltál Cage-től a Shaktiig. Motívumaiban is elég sokfajta zene jelenik meg a bál keringő dallamától a temetés elemi kórusáig. Mégis egy zenének hallja ezt az ember. Hogy fér össze a stílusok kavalkádja a stílusegységgel?

- Biztos az én hiányosságaim miatt. Nem vagyok tanult zeneszerző. Bár szeretek zenélni, meg tudok is dallamokban gondolkodni, de a szakmát sohasem tanultam. Nyilván a korlátaim miatt lesz a sokféle stílusból egyfajta zene. Meg talán a zenekar miatt is. Azzal a nyolc emberrel, a Szakértőkkel, akikkel ebben az előadásban zenélek, többnyire más produkciókban is együtt muzsikálunk, és ők is mindig hozzáteszik a muzsikához a maguk ötleteit, különösen az improvizatív részeknél. Ehhez az is hozzátartozik, hogy nyolc teljesen különböző emberről van szó, más az iskolázottságuk, gondolkodásuk. Ahogy egyikük megfogalmazta: amikor egy zenei téma után jönnek sorban a szólók, akkor ezek köszönő viszonyban sincsenek egymással. Nyilván a hangszerelés viszonylagos állandósága az előadás alatt szintén egységessé tudja tenni a zenét, bár itt elég sokfajta hangszer szólal meg együtt: bőgő, cselló, harmonika vagy hárfa, zongora, hegedű, szaxofon vagy fuvola, dobok, gitár. Szerintem ez elég erősen meghatározza, hogy miképp szól ez a zene.

- Az is újdonság, hogy az Ördögökben ott ültök a színpadon, és nem a zenekari árokban vagy két oldalt a takarásban.

- Nagyon szeretek a színpadon zenélni, mert akkor sokkal jobban együtt tudunk élni az előadással. Azzal együtt, hogy az Ördögökben nincs menekülés a színpadról, mert kétszer két óráig ott kell lennünk fent. A többieknek még az is nehézséget okoz, hogy miközben el vannak foglalva azzal, hogy zeneileg mi után mi következik, nagyjából fogalmuk sincs arról, hogy mihez zenélnek. Arra ugyanis nem volt idő, hogy prózai próbákat nézzen a zenekar. Amint felkerültünk a színpadra, máris zenélnünk kellett. Azt viszont nem hallják a zenészek, hogy elöl milyen szövegek hangoznak el. Ráadásul amikor a labirintus falai elkezdenek mozogni, akkor vannak olyan 20 percek, hogy mondjuk a bőgős meg a harmonikás négy fal közé van bezárva. Mi sem látjuk egymást, és fogalmunk sincs arról, hogy mi zajlik elöl a színpadon. Mindenkinek van egy kis kontroll hangfal a fülében, és azon keresztül hallja, hogy mi történik a zenekaron belül. Irtózató nehéz így játszani.

- Azt gondolom, hogy sokan vitatkozni fognak azon, hogy az Ördögök mennyire jó vagy nem jó előadás. Egy dolgot azonban mindenképpen fontosnak tartok benne, hogy más, mint az előtte keletkezett Mohácsi-előadások, mint például a Megbombáztuk..., a Csak egy szög vagy az '56-os darab. Az Ördögöknek hihetetlen nagy erénye, hogy Mohácsi nem ismétli magát benne, hanem új utakat keres.

- Ennek én is örülök. És azt érzem én is, hogy nagyon más, mint az előző darabok. De hogy milyen, azt nem tudom megmondani. Úgy érzem, hogy olyan dologgal állunk szemben, amit még nagyon sokáig kell nézegetni. Hogy mi is az, amit Ördögök címen csináltunk. Jánosnak is nyilván nagyon fontos ez az előadás, biztos vannak hibái vagy tökéletlenségei, de elég más irányba mozdul a korábbiakhoz képest. Én sokkal homogénebbnek érzem, és indaszerűnek, ami észrevétlenül behálóz mindent. Bennem sok új utat nyitott meg. Az már más kérdés, hogy valószínűleg nagyon sokáig nem lesz mód ismét olyan előadást csinálni - akár Jánossal, akár mással -, ahol végig szól a zene. Egy idő után biztos meg tudom majd fogalmazni az Ördögök tanulságait, amelyekkel aztán én is tovább tudok majd lépni. Vagy másféle utakra indulni.

- Nem tudom, hogy abban a játszási rendben, amit a Nemzeti kialakított, lehet-e egy előadáson tovább dolgozni. Havonta kétszer van műsoron az Ördögök, egymást követő napokon, aztán egy hónap szünet következik.

- Most a legutóbbi előadás előtt is eltelt több mint három hét. Az volt a szerencse, hogy egész nap lehetett próbálni. Ez szerintem nagyon jót tett, mert rendesen össze kellett kapnunk magunkat. Ráadásul a csellistánk is kiesett, mert kórházba került, őt is helyettesíteni kellett. Ez koncentráltabb munkára kényszerített bennünket. Jobb lett így az előadás. De azt a fajta próbát, amire szükség lenne az előadás kiteljesedéséhez, szerintem nem fogja tudni megadni a Nemzeti Színház. De hogyha akár fél napot is lehet próbálni az előadás előtt, az nagyon sokat segít. És elengedhetetlenül szükséges is. Különben nem tudnánk játszani. Csak ideges színészeket lehetne látni, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mikor hova kell menniük, mit kell csinálniuk. Meg ideges zenészeket, akik kétségbeesett elszánással próbálnak végigbiciklizni az előadáson.