A bolondját járatják velünk

A rendező, Rusznyák Gábor és a társulat már korábbi munkájukban, a Bozgorokban is az erdélyi magyarság kérdésével foglalkozott, annak sajátos, kirekesztett helyzetéről vallott. Akkor Shakespeare Ahogy tetszik című drámájának adták sajátos olvasatát az ardennes-i erdőt egy erdélyi kiskocsmába (Ardeal Bufet) helyezve. Legújabb munkájukban azonban nem már meglévő művet dolgoztak fel, hanem a székelyekről fellelhető mindenféle szövegekből (mesékből, mondákból, történeti feljegyzésekből, viccekből) gyúrtak (Ari Nagy Barbara dramaturg, Rusznyák Gábor rendező és a színészek) egységes jelenetfüzért, kiegészítve, átírva ezeket a forrásanyagokat. A vezető dramaturgiai szál, amire meséjüket fűzték, a történelmi idő: a honfoglalástól a 2004-es népszavazásig. Egyszerűen hangzik, pedig a végeredmény nem az. Minthogy a szövegek forrásai is teljesen vegyesek, sokszor teszi fel az ember magának a kérdést, higgyen, vagy ne higgyen annak, amit lát, hall. Úgyszintén elgondolkodtat a játékstílus: mivel a pátosztól a legotrombább poénig a legváltozatosabb hangnemben szólalnak meg a színészek, abban sem lehetek biztos, hogy mi az álláspontja a játszóknak-rendezőnek az elhangzottakról.
A bolondját járatják velünk. A történelmi tényektől a hihetőn át a hihetetlenig terjedő skálán mesélnek nekünk. Kinyitják a Nagy Mesekönyvet, minden dolgok tudóját, és hol felolvasnak, hol eljátszanak belőle egy-egy fejezetet, felidézve azokat a fogalmakat, amelyeket az emlékezetünk és a „köztudatunk” a székelyekhez köt. Ilyenek a medve, a honfoglalás (Verecke, Szvatopluk), a hunok, Csaba, a rovásírás, Mádéfalva, a pálinka, a Tejút.
Úgy kezdődik az előadás, mint egy vicc. Az egyszeri székely ember beszélget egy medvével… Egyszer csak jönnek a magyarok (hárman, feleségeikkel együtt hatan), s arról panaszkodnak, hogy Vereckeiné és Szvatopluk nem engedi be őket a Kárpát-medencébe. Mire az egyszeri székely ember segítségükre siet, s az ismert módon „bizniszel” Szvatoplukkal: a honfoglalók fehér lováért cserébe megveszi a földet, vizet. „Most kezdődik a, most kezdődik a, most kezdődik a tánc…” – éneklik a Szvatopluk házába beköltöző magyarok.
S valóban, a nézők számára is most kezdődik még csak a tánc. A megidézett történelemleckét eddig tudtuk: a magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád tagja, őseink az Ural-hegységből indultak, és honalapító atyáink (árpádelődondkondtashubatöhötöm) a Vereckei-hágón át érkeztek a Kárpát-medencébe. Krónikaíróink szerint (Anonymustól Bonfiniig) Árpád fejedelem Attila, hun király egyenes leszármazottja, a magyar honfoglalás az Attila halála után honját vesztett hun nép örökség-visszaszerző hadjárata, az erdélyi székelység pedig a nagy Hun Birodalom bomlása után (Csaba király vezetésével) hazánk területén maradt hun néptöredék. A székelyek a honfoglaló magyaroknak felajánlották szolgálataikat, tehát nem meghódított, hanem szövetséges nép, amely egyezménnyel csatolta magát a honfoglaló magyarsághoz.
A magyarok eredetét kutató elméletek közül az egyik „legköltőibb”, amely szerint (a hun-magyar azonosságot továbbgondolva) a hunok ősei a szíriusziaktól származnak, vagyis a Földön kívülről érkeztek. Bevallom, mikor a színpadon megláttam a szíriusziakat, akik egy vajúdó anya segítségére sietnek a születendő gyermek hívására, nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Gyönyörű, ahogy az anya beszélget a hasában lévő gyermekkel, és elkeserítő a szíriuszi elmélet…
E jelenetsorból is jól látszik a darabot szervező néhány elem. Egyrészt mutatja azt az érzelmi skálát, amit bejáratnak velünk, a nézőkkel: a történetek úgy követik egymást, hogy szórakoztassanak, majd felemeljenek, végül leejtsenek. Ugyanez történik a záró jelenetben is, ahol 2004. december 5-ét, a népszavazás napját idézik meg („Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti „Magyar igazolvánnyal” vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?”). Egy kocsmában ül néhány szavazó, akik azokat a(z utólag nevetségesnek ható) közhelyeket mondogatják, amivel anno dobálóztak a határon túli magyarokat érintő kérdésben pro és kontra. Az idétlen-kellemetlen helyzetből privát családi dráma bontakozik ki. A kocsmában ébredő férj (és gyerek) után jön a feleség, majd a házaspár a kocsma (és a Szkéné) közönsége előtt beszéli meg, hogy örökre elhagyják egymást. Földbe döngölő érzés a jelenetet végignézni. Ebben a pillanatban azonban a pár a Csárdáskirálynő dalaiból kezd énekelni. Operettdalok máshol is elhangzanak a darabban, erős magába nézésre kényszerítve a nézőt: bizony, vágyunk a fellélegzésre, az operett-hangulatra, a feszültség oldására, amikor minden oly rózsás, és a rossz is jó.
Másik szervező eleme a darabnak, hogy az adott jelenet olvasata ne csak konkrét, hanem átvitt értelmű is legyen. Ennek (a fentieken kívül) egyik legszebb példája az a Trianont idéző jelenet, mikor a színpadon egy disznócskát csonkolnak-műtenek, éppen csak le nem vágják, s húsát osztrák, magyar, román, török vevőknek adják el. (Hasonló megoldással élt a Krétakör Színház Hazámhazám című előadásában Schilling Árpád is, mikor Magyarországot lóként jelenítette meg.) A realitás és a metafora viszonya tetten érhető a színpadon megjelenített egyéni sorsokban is. Átütő hatásúak azok a jelenetek, ahol családok mindennapjaiba engednek bepillantani. Az anya, az apa, a fiú, a férj, a feleség sorsába. Ami pont olyan keservesen szép és nevetséges a székelyek között, mint bárhol másutt. Nem tudom például kiverni a fejemből a kérdést, mi az a „lapiköves pattantyú”. Ezt mondja ugyanis a feleség a falubeliekkel a pálinkafőző mellett poharazgató férjének, mikor az már sokadik szólításra sem akar hazaindulni. Titok marad, mi lehet az. Vagy mégis tudjuk: maga a titok.


Szíkölök
Honvéd Kamaraszínház

Díszlet: Rusznyák Gábor
Jelmez: Õry Kati
Koreográfus: Makovínyi Tibor
Dramaturg: Ari Nagy Barbara
Rendezõ: Rusznyák Gábor
Szereplők: Fazakas Júlia, Kovács Ágnesanna, M. Simon Andrea, Szõcs Erika, Dióssi Gábor, Domokos László, Gyõry András Botond, Kátai István, Molnár Csaba, Bocskor Salló Lóránt

Helyszín: Szkéné Színház

08. 08. 7. | Nyomtatás |